Döntött a Kúria: jogszerű adathalásznak nevezni Bajnai '22-es kampányban az ellenzékkel dolgozó cégét és még fizetniük is kell miatta

2024. december 14. 09:44

Az ítélet értelmében jogszerűen közölhető, hogy a DatAdat-csoport bérkommentelőkkel segíthette az ellenzék kampányát.

2024. december 14. 09:44
Bajnai Gordon

„Pert vesztett az Index ellen, ezért még fizetnie is kell a Bajnai-féle DatAdat-csoportnak” – írta meg az Index szombaton.

Mint a portál emlékeztet: Bajnai Gordon, Ficsor Ádám és a DatAdat személyiségi jog megsértése iránti pert indított az Index.hu Zrt. ellen, miután a lap az ellenzéki SMS-kampányról szóló cikkeiben a 2022-es magyar országgyűlési választási kampányban küldött kéretlen SMS-ek és a cégcsoport közötti összefüggésekről írt.

Döntött a Kúria

Mint a portál tájékoztat: „a Kúria hivatkozott az Alkotmánybíróság többször is kifejtett álláspontjára, amely szerint a sajtószabadság a szólásszabadság intézménye. A sajtó ugyanis – tevékenységének egyre összetettebb és egyre szerteágazóbb jellege mellett is – mindenekelőtt a véleménynyilvánításnak, a véleményformálásnak és a véleményalkotáshoz nélkülözhetetlen információszerzésnek az eszköze. Ebből következően

a sajtó alkotmányos jogát gyakorolja akkor, amikor a közérdeklődésre számot tartó eseményekről beszámol, azokból következtetéseket von le.”

Az ítéletet előadó bíró a lap szerint emlékeztetett: az ügy tárgyát képező írások „írások kiindulópontja olyan SMS-kampány volt, amely Magyarországon a 2022-es választási kampányban a választópolgárok százezreit érintette, és amely az akkori politikai ellenzék melletti fellépésre, a rájuk történő szavazásra buzdított, ennek során számosan úgy ítélték meg, hogy az üzenetek számukra kéretlenül érkeztek. Ezen kampány hátterének felderítésére végzett tevékenység alapvetően a sajtó feladatának teljesítésére irányult.

A DatAdat-cégcsoport egyes vállalkozásai nem vitatottan részt vállaltak a magyarországi választási kampányban. Ezen tevékenységük pedig a kritika tárgyát képezhette.”

Fizetnie is kell a '22-es kampányban az ellenzékkel dolgozó DatAdat-csoportnak

„A személyiségi jogsértés megállapítása iránti perben a sérelmezett közlés megjelenésének módját, körülményeit, tárgyát, összefüggéseit figyelembe véve kell megítélni, hogy azok a véleménynyilvánítási szabadság nyújtotta magasabb szintű oltalmat élvező, olyan ténybeli alappal rendelkező véleményeknek minősülnek-e, amelyek alapot adnak személyiségi jogsértés megállapítására.”

A közéleti szereplők és az általuk tulajdonolt vállalkozások a tevékenységükkel kapcsolatos kritikát fokozottan tűrni kötelesek

– olvasható az index hasábjain.

Mint írják: „a Kúria a felülvizsgálati eljárásban pervesztes felpereseket kötelezte, hogy 15 napon belül fizessenek meg együttesen az alperesnek 573 500 forint első-, másodfokú és felülvizsgálati eljárási költséget. Továbbá arra is kötelezték őket, hogy személyenként fizessenek meg az államnak 317 500 forint meg nem fizetett első-, másodfokú és felülvizsgálati eljárási illetéket.”

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: MTI/ Szigetvári Zsolt

 

Összesen 42 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
SABOTAGE
2024. december 15. 06:56 Szerkesztve
Ti pedofideszes birkák, 4 ciklus 2/3-dal. Dőzsölnek a milliárdosaitok ,az ellopott pénzekből, uniós pénz már nyista, most már a kisemberektől fognak lopni a rohadékok, és jól eladósítják az országot! Büszkék lehettek az általatok megszavazott, pedofil, buzi, tolvaj mocsok bandára, szánalomra méltó birkák!!!!
atti64
2024. december 14. 22:28
PATKÁNY BAJNAI! HÁNYSZOR MONDTAD HOGY NEM FOG FÁJNI MÉG MINISZTER VOLTÁL???????????????????PUSZTULJ AZ ORSZÁGBOL BAZD MEG ANYÁD!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Hajnóczi Kristóf
2024. december 14. 14:10
Egyfelől nyilván jó, hogy ilyen ítéletek születnek - másfelől viszont elszomorító, hogy lassan minden ilyen ténymegállapításért a bíróságon kell megküzdeni.
Takagi
2024. december 14. 12:19
Böri mikor lesz?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!